Isonzó-Doberdó

- Az Isonzó és a Doberdó magyar emlékei

Buda környéki katonák nyughelyét találták meg

A Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele keleti tövében, az egykori magyar katonai állások mögött fekszik Cotiči, ahol alkalmas volt a terep a karszt szikláiba vágott első vonalakban elesetteket eltemetni. A magaslat védelmében 1915. július – 1916. augusztus között kiemelkedő szerepe volt Budapest házi ezredének, a m. kir. 1. honvéd gyalogezrednek.

 

A budapesti és Pest megyei sorozású ezred hősei között vannak budakeszi, perbáli, pátyi, biai, törökbálinti és töki katonák is, akiknek ismerjük az adataikat, s a véres csaták veszteségeként Cotiči (ma San Michele del Carso, Olaszország) egykori kaonatemetőiben nyugszanak.

A sírokat egykor jelölő párnakövek halomban

A cotiči egykori katonai temetők ma már nem léteznek, a hivatalos álláspont szerint azokat a két világháború között az olasz hatóságok felszámolták, és az ott nyugvó hősi halottak maradványait olasz hadisírkutatóktól kapott információk szerint a palmanovai osztrák-magyar katonai temetőbe szállították át. Csak az egykori temetők helye és az itt eltemetettek emléke él, aminek a megőrzését erősíti a községi temető mellett magyar és olasz civilszervezetek által 2021. július 24-én közösen felállított kopjafa.

A katonai nyilvántartás alapján a községi melletti katonai temetőben helyezték végső nyugalomra a budakeszi Eszterle György és Trieb István honvédeket, a magyar királyi budapesti 1. honvéd gyalogezred katonáit. Eszterle honvéd 1915. október 22-én vesztette életét a Szent Mihály-hegyen. A temetőben a 64-es sírtábla lett az övé. 20 éves volt ekkor. Trieb István 1915. október 18-án esett el ugyanott. 34 évet élt. Nyughelyét a 67-es sírtábla jelölte. Ugyanúgy, mint a Tökről besorozott Békás József honvédét, aki 24 évesen halt hősi halált 1915. október 28-án.

Perbáli illetőségű volt Schneider (Schlegel vagy Schligl) honvéd. 19 évesen esett el 1915. november 30-án. A templom melletti katonai temetőbe temették a 90-es sírtábla alá. Gauland Antal honvéd Törökbálintról is ebben a temetőbe került a 91-es sírtáblával jelölt sírba. Ő 1915. február 2-án hunyt el, 19 évesen. A pátyi Bilik János honvéd is 19 éves volt, amikor 1916. február 25-én életét vesztette. Szintén a templom melletti katonai temetőben helyezték végső nyugalomra a 109-es sírtábla alatt.

Perbáli volt Csordás János honvéd is, 1915. szeptember 17-én, 24 évesen veszett oda. A 40. sz. ház telkén lévő katonai temetőbe temették a 24. sírtáblával jelölt sírba. Princz Jakab Biáról vonult be, 1915. szeptember 7-én esett el. Ugyanabba a temetőbe került, a 20. sírtábla alá.

A Budakeszi Kultúra Alapítvány is részt vett a San Michele del Carso (Cotiči) település polgári temetője mellett a kopjafa felszentelésén mintegy 120 fő olasz, szlovén és magyar társaságában. A szervezési és előkészítési munkákon túl a kopjafa többnyelvű feliratainak elkészítését és a táblák legyártatását vállalta a Budakeszi Kultúra Alapítvány Bánkuti Ákos kurátor munkájával és anyagi támogatásával. Partnereik voltak a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a gödöllői Teleki Pál Egyesület, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium, a Cavaletta Művészeti Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend Közép-kelet-magyarországi Törzsszéke.

Bánkuti Ákos, a Budakeszi Kultúra Alapítvány kurátora

A templom melletti temetőnek a helye a korabeli vázlatok alapján pontosan beazonosítható: a községi temetőtől a települést észak-déli irányban átszelő úton észak felé haladva az út jobb oldalán a templom alatti nagy dolinában alakították ki. Ma egy családi ház körülkerített kertje.

A budapesti 1-es honvéd gyalogezred soraiban nem csak a Buda környékiek, hanem a korabeli Magyarország legkülönbözőbb tájain született katonák is szolgáltak és ontották a vérüket, s adták az életüket a Monte San Michele védelmében, akiket végül Cotičiban temettek el. Kortól, származási helytől függetlenül a sorsuk végállomása közös volt, amit az ezred hadi albuma így örökített meg: „Mikor azután visszafelé jött az ezred, sok, mérhetetlen sok harcos testvért már csak úgy hoztak utána sátorlapban a sebesültvivők és letették őket örök pihenőre a Vallonéban, vagy Cotičiban, amiről oly búsongóan énekelte a dal is, hogy: »Cotičii temető, egyes honvéd sírja benne az első«…”

forrás: https://nagyhaboru.blog.hu/2021/05/27/_coti_ii_temeto_egyes_honved_sirja_benne_az_elso